Eltelt ez a három nap. Mert csupán ennyi a karácsony, ha a szentestét is számítjuk. Három rövid nap, ami pillanatok alatt elreppen. Az ember hónapokig készül rá: kigondolja az ajándékokat, aztán megveszi vagy elkészíti őket, az utolsó pillanatban pánikba esve próbálja pótolni, ami még elmaradt. Házat díszít, karácsonyfadíszeket válogat, esetleg még valamelyik karácsonyi vásárba is elmegy. (SOS! A kollekciómból az idén sajnos kimaradt a bécsi bögre.) Aztán amikor már közel az ünnep, menüt tervezget, recepteket lapozgat, majd elindul a sütés-főzés. Közben fát választ és vásárol.
Aztán december 24-én - legalábbis nálunk akkor - reggel felkel, és jön a faállítás procedúrája. Nem tudom,
ki hogy van vele, de nálunk a talp kérdése mindig problémás. Túl kicsi, túl nagy, nem tudjuk, hová tettük előző évben, vagy éppen eltörött, rozsdás lett... És még ha a talppal nincs is semmi probléma, ami garantáltan problémát okoz, az a fa talpba illesztése. Túl vastag! Faragjunk belőle! Aztán túl vékony. Ékeljük ki! Ez nem hangzik nehezen, de ha nincs férfi a háznál, garantáltan hiszti lesz a vége, higgyétek el! Idén mondjuk könnyen megoldottuk a problémát, édesanyám kreatív ötletének hála. Úgyhogy idén egy fatörzsben áll a fánk, ami nem utolsó sorban arra is jó volt, hogy kicsit magasabbnak tűnjön az évről évre egyre kisebb karácsonyfánk. ("Már nem vagy gyerek, elég egy kisebb is.")
Na de vissza az eredeti témához! Amint a fa áll, már rohan az idő. Követik egymást az ebédek és a vacsorák, rokonlátogatások, szinte nincs is megállás a három nap alatt. Viszont pont ezért olyan gyorsan elrepül, hogy mire az ember felpillant, már el szállt! Persze közben volt egy-két veszekedés vagy legalább összezördülés, meg jó néhány szép pillanat, de a végére csak az emlékek, a maradék kaja és az ajándékok maradnak.
Az ember pedig ott áll, és hirtelen azt sem tudja, mit kezdjen magával. Elmúlt a karácsony, amire hónapokig készült, aminek a hangulata nem is annyira magából a karácsonyból, hanem a készülődésből fakad. A díszek még kint vannak, a fa még áll, de már magunk mögött hagytuk az ünnepet. És ha ez önmagában nem lenne elég rossz, már közeledik is az újév, és azon szenvedhet az ember, hogy összegezze, mit ért az év, amit maga mögött hagyott és már azon kell törnie a fejét, hogy mi legyen a cél jövőre. Csupa kérdőjel, csupa bizonytalanság...
Így, a karácsony elmúlta utáni első napon ezt érzem. Nem túl vidám gondolatok, igaz? Hát, igen... Kellemes ünnepeket!
2 megjegyzés:
Szia!
Ezzel, én is így vagyok. Hónapokig gondolkodok azon, kinek mit is készítsek. Majd általában, marad 2 hetem, hogy megvegyem a hozzávalókat, és nekiüljek az ajándékoknak. ( ennyi ideig ötletelek) Majd miután elmúlik a várakozás, a sok Ennya zene hallgatás, a karácsonyi evések, rokonlátogatások, mindig leülök az ágyra, kezembe veszem a kapott könyveket, és csak ennyit mondok: "idén is vége lett" :))
Megnyugodtam, hogy akkor nem vagyok egyedül. :)
Megjegyzés küldése