Matek érettségi - Élménybeszámoló

A matek érettségim

A mai nap a mateké, ami valószínűleg a legtöbb ember által a legnehezebbnek tartott érettségi tárgy.

Én magam általános iskolában matektagozatos, gimiben harmadiktól matek faktos voltam, de fel sem merült bennem a gondolat, hogy matekból emeltezzek. Szóval mint a legtöbben, én is középszintű érettségit írtam.

Rengeteg próbaérettségit írtunk duplamatekon, ami ugye nem annyi idő, mint a rendes érettségi, és úgy indultam neki az érettséginek, hogy a legjobb ilyen próbám 81%-os volt, ami bár 5-ös, de nem lettem volna vele igazán elégedett. Ráadásul volt egy bizonyos téma, amiből életemben nem sikerült maximum pontos feladatot megoldanom - ez a bizonyos koordinátageometria. Szerencsére ez mindig abban a három feladatban szokott lenni, amelyek közül egyet passzolni lehet, úgyhogy úgy mentem oda, hogy ezt tuti passzolni fogom. (Ezt nem véletlenül írtam le most külön.)

Leültünk a terembe, mindenki csokit evett, függvénytáblát lapozgatott, és még feltette az utolsó kérdéseit a matektanárunknak, aki bár nem lehetett benn az érettségin, bejött, hogy előtte meg utána lelki támaszt nyújtson nekünk. Meg kaptunk tőle kicsi kabalát is, amit ő készített. :D A padomat konkrétan körbebástyáztam ezekkel a kabalákkal, volt ott minden, de komolyan! Bebiztosítottam magam minden eshetőségre.

Lement a matek első fele, ezek a bizonyos könnyű feladatok, ezzel nem is volt gond. Aztán megkaptuk a már kifejtős feladatokat. Első dolgom az volt, hogy fellapozzam, hogy milyen feladatok passzolósak. És igen, jól gondoljátok, a kétszintű érettségi történetében először a koordinátageometria feladatot nem lehetett passzolni. Viszont sikerült három olyan feladatot tenni a passzolósok közé, amit szerettem, így az biztos volt, hogy muszáj passzolnom valamit, amit biztosan meg tudnék csinálni. Helyette viszont kötelezően van a koordinátageometria és a függvényes feladat, amit szintén utáltam. Na igen, így rögtön egy perc alatt le is izzadtam...

Töretlenül csináltam végig a feladatokat, mindennél odafigyeltem, hogy legyen ellenőrzés és válasz (nagyon fontosak, komoly pontokat lehet bukni, ha az ember elfelejti!), és volt olyan feladat, amit a biztonság kedvéért többször is megoldottam. A koordinátageometria feladatnál pedig szorgosan lapozgattam a függvénytáblámat, hátha találok benne valami hasznosat. Találtam is, az alapján megoldottam, de nem voltam benne biztos, hogy jó-e. 

Aztán jöttek a passzolós feladatok. A matektanárnőnk a következő stratégiát adta ki nekünk: csináljuk meg mind a három feladatot, és a végén döntsük el, hogy melyiket passzoljuk, amikor már érezzük, hogy melyik sikerült a legjobban. Na igen, én ezzel általában nem törődtem, mert a koordinátageometria volt a tuti passzolósom. Mindenesetre mire idáig jutottam, tudtam, hogy nem lesz időm megcsinálni mind a hármat, így választanom kellett: végül azt passzoltam, amiben ilyen felület/térfogat számítás volt, amit egyébként szeretni szoktam, de a három közül ez tűnt a legbonyolultabbnak, és ebben volt a legnagyobb a hibázás lehetősége. 

A végén még háromszor átnéztem mindent, aztán az idő lejárt...

Ez volt az a pont, amikor a teremben és terem előtt mindenfelé számok repkedtek a levegőben. Kinek mennyi jött ki? A tanárnőnk már az ajtó előtt állt, és próbálta mindenkinek elmondani, hogy mi lett volna a helyes megoldás vagy legalábbis a megoldás menete, mert már nem emlékezett minden végeredményre. A hihetetlen az volt, hogy minden megoldásomat hallottam valakinek a szájából - persze olyanokat is, amik nem egyeztek az enyémmel, de a saját számaim mindig kijöttek valaki másnak is. Ez azért kicsit megnyugtatott, úgyhogy már múló gyomorgörccsel vonszoltam magam haza, és próbáltam nem gondolni a másnapi emelt törire...

Mikor hazaértem, még nem volt fent a nem hivatalos javítókulcs, úgyhogy kb. percenként frissítettem vagy nyolcféle oldalt, míg végül felkerült. És láss csodát! MINDEN FELADATOMBAN JÓ LETT A VÉGEREDMÉNY!

Szinte el se akartam hinni, önkívületi állapotban hívtam fel az édesanyámat. Úgy számoltam, hogy kilencvenegynéhány pontom lesz, mert biztos voltam benne, hogy lesz olyan feladat, ahol veszítek pontot részszámítások vagy egy mértékegység esetleg egy válasz hiánya miatt. (Annak ellenére, hogy tényleg mindent ezerszer ellenőriztem.)

Aztán eltelt kb. egy hét, és lehetett szállingózni a tanárunkhoz, aki mindenkinek elárulta az eredményét, és még arra is emlékezett, hol veszítettünk pontot, és mivel. Én nem tudtam bemenni az első napom, de a barátnőm igen, és megígérte, hogy megkérdezi az enyémet is. Majd jött a telefon a következő kérdéssel: Na, mit gondolsz, hány százalék lett? Mire mondtam, hogy kilencvenvalahány. A barátnőm válasza: Nagyon alábecsülöd magad. 

Na, ott forgott körülöttem a világ. De szó szerint! Mert a matek érettségim 100%-os lett! Erre mennyi az esély, de komolyan? 

Emlékszem, még év közben mesélte a matektanárunk, hogy néhány éve volt egy lány, aki 100%-os matekot írt, mi meg ott poénkodtunk órán, hogy ő biztos nem volt normális, mert 100%-ot képtelenség írni... És én is azt írtam! Elég pletykás suliba jártam, gyorsan terjedt a hír, és több tanár is gratulált (a sulinkban egyébként is minden matekérettségit több tanár is kijavít, biztos, ami biztos alapon), az évfolyamtársaim meg folyamatosan azt kérdezgették, hogy tényleg igaz-e meg hogy hogy csináltam. :D Amikor végül bementem a megtekintésre, a matektanárom rám nézett és azt mondta: Még mindig nagyon rondán írsz.

Amikor a hivatalos megtekintés volt, lefénymásoltattam magamnak, mert akartam belőle egy példányt otthonra! Még akkor is, ha tényleg rondán írtam. xD Mellesleg meg mindenki meg akarta nézni az osztálytársaim közül. :D 

Ja, és igen, amikor kiosztották az érettségi bizonyítványunkat, már a szóbeli után, kaptam belőle dicséretet. Bár ez nem kerülhetett beírásra, mert dicséretet nem tudnak beírni a bizonyítványba, azért nagyon jó érzés volt.

Szóval igen, ez az én csodaszámba menő történetem, amit valószínűleg halálomig mesélni fogok! :D