Mindig a kedvenc szereplők halnak meg

Na, nektek mi a véleményetek? Tényleg ekkora a metszete a Kedvenc szereplők és a Halott szereplők halmaznak?

Én a magam részéről elmondhatom, hogy nálam azért ennyire nem drasztikus a helyzet. Én nagyon tudom szeretni a főhősöket is (nem minden esetben persze), bár általában ez inkább a főhős körül csoportosuló főbb szereplőket jelenti. HP esetében pl. jobban szeretem Ront és Hermionét, mint Harryt. Romantikus jellegű történeteknél pedig általában nagyon tudok rajongani a férfi főhősért, a nőiért pedig annyira nem. (Sőt, sok esetben utálom őket.) De mivel ezek a főbb szereplők a legtöbb esetben túlélik, így az én arányom, ahogy már mondtam nem olyan rossz.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem halnak meg olyan szereplők, akiket szeretek. Általában meghalnak olyanok is, én pedig sírok, mint valami gyerek, akinek elvették a játékát. (Mert tulajdonképpen tényleg.) 

Bár az kétségtelen tény, hogy általában nagy arányban halnak meg érdekes szereplők a könyvekben, akiknek a halála szélsőséges érzelmeket vált ki. Hiszen nem az írónak nem az a halállal a célja, hogy közömbösen tovább olvass, hanem az, hogy elégedett legyél vagy épp kisírd a két szemed a szomorúságtól. Mert ez hagy igazán mély nyomot benned. Lett volna a Rómeó és Júlia ilyen híres, ha nem halnak meg mindketten? Vagy beszélnének ennyit még mindig a Titanicról, ha nem sírja ki mindenki a két szemét? Nem valószínű... Emlékeznénk-e még Cedricre, ha nem hal meg akkor és ott a Trimágus Tusán? Dobby nem maradt volna-e meg simán idegesítő, kissé bolond manónak, ha nem lett volna mártír?

Bármilyen fájdalmas is kimondani, a jó halálokra szükség van. Még akkor is, ha megszakad a szívünk...

(Egyébként a könyves szereplők halálával kapcsolatban van egy elméletem, amit remélem, a napokban sikerül végre megírnom.)